Kedves Lora!
Most bocsi majd a hangnemért! De! Először is, mindenki annak a csapatnak drukkol, amelyiknek akar, és a szurkolók általában összetartanak, és nem mondogatják a másikra, h szánalmas vagy, meg szegény csapat, h te vagy a drukkerük...
Másik! A levelek egytől-egyik megvannak a gépemen! Az összes mail!! És hogy tudj róla, még júliusban odaadtam az addigi maileket, és kértem volna vissza tőle, de az volt a válasz, h elkutyulta őket vhová! Erről szerintem ne nyissunk vitát! És most légy szíves és ne gyere majd azzal, h ezt meg én találtam ki, mert nyugodtan megkérdzezhetsz róla más oldalszerkesztőt, akinek Zsolti ezt személyesen mondta meg!
Március elején ismét megyek fel Zsoltihoz, és viszem a maileket, amiket szerinted én ki szoktam törölni... Pedig az a 20 mail is megvan, amiben csak az a kérdés, hogy van-e barátnője?! Látod, ezeket sem töröltem ki! Mindegyiket meg fogja kapni, még azt is, amiben csak annyi áll, hogy szia zsolti, tök jól játszottál hétvégén!
Nem ide tartozik, tudom, de nekem is sok gondom volt szeptembertől és van is! És szerintem nem nagy kérés, h ne várjátok el tőlem, h lázasan rohangáljak Pestre, vagy amikor egyéb gondjaim vannak, mert volt pár operációm! De most tudom, h ezeket ismét hiába írom le, mert rá se fogsz figyelni, hiszen csak mondod a magadét folyamatosan! Amikor meg tudtam volna menni edzésre, Zsolti beteg volt, v nem volt ott!! Akkor mégis elárulnád, h kinek adjam oda?????
Megnyugodhatsz, 2 héten belül Zsolti megkapja a leveleket! Nem küldtem el eddig se mással, mert nyáron úgy beszéltem meg vele, h majd ha tudom, viszem neki! És ezentúl pedig kitalálunk egy megoldást vele, hogy minden hónap végén megkapja a maileket és amint tud, válaszol rájuk! Ha így megfelel neked, bár szerintem most is én leszek a hibás, és a főbűnös Flórával együtt!
Ja, még valamit! Ha figyelnéd az oldalt, jó pár hete folyamatosan van frissítve! Ebbe segít bele nekem Flóra, mivel sok dolgom van! Nem becsmérelni kellene őt se, hanem kicsit megértőbbnek lenni! Én csak ezt az egyet kérem mindannyiotoktól! Most 2 hét az annyira hosszú idő lesz?!
Ja, és tőled személy szerint még annyit kérnék, hogy ne szidd Flórát minden ok nélkül! Most miért írkálsz neki is mindenfélét?! Nem is ismered! Ahogy engem sem! Már megbocsáss, de én sem alkotok rólad véleményt! És szerintem ez így lenne fair! Nem azért van az oldal, hogy ki tudja jobban szidni a másikat... de ha te ezt nem így látod, akkor szólj!
Remélem, kicsit sikerül kiegyeznünk az elkövetkezendő 2 hét alatt! Még egyszer hangsúlyozom, nem akarok én egyetlen honlap-látogatót és Zsolti- ill Fradi-drukkert megbántani, mert azért vagyunk Fradisták, h összetartsunk, és nem azért, h egymást szekáljuk! Tehát én csak ezt a 2 hét megértést kérem, és rendeződni fog a levél-helyzet! Ha nem fogadjátok el, akkor nem tudok mit kezdeni vele......... Tényleg be lehetne már fejezni az egymás szidalmazását! Az senkinek nem lesz jó!
Mónika |