Hírek : Jovánczai: Ez a Fradi nem olyan gyenge, ahogy egyesek mondják |
Jovánczai: Ez a Fradi nem olyan gyenge, ahogy egyesek mondják
2005.08.15. 16:19
Jovánczai Zoltán ezeket a napokat az U21-es válogatott tagjaként Portugáliában tölti. Támadónk még az elutazás előtt nyilatkozott a 100%Fradinak.
Az alábbiakban ebből az interjúból olvashatnak részletet. Megszoktad már a nagyvárosi életet? - Azzal nincs gond, hiszen korábban az utánpótlás válogatottal többször jártam Pesten. Egy picit azonban honvágyam van, hiszen a Fradinál 1-2 játékoson kívül senkit nem ismertem, de tudom, hogy ez idővel megváltozik. A két Újpesten játszó, ex-Kaposvárival Rajczi Péterrel és Tóth Balázzsal sokat találkozom. Ők is elmondták, hogy eleinte nekik is meg kellett szokniuk ezt a miliőt, de 1-2 hónap után már nem volt gond. Nem tartasz attól, hogy egy-egy gyengébb teljesítmény után a Fradinál megtalálhatnak a szurkolók? - A szurkolók mindenhol nagyon kritikusak. Tisztában vagyok vele, hogy csak a játékommal vívhatom ki a szimpátiájukat. Bízom benne, hogy ezzel nem lesz gond és megtalálom majd a közös hangot velük. Mi vársz magadtól a Fradiban? - Fontos lenne számomra, ha minél korábban gólt tudnék szerezni. Ez esetben azt gondolom, felszabadultabban tudnék játszani. Meggyőződésem, hogy a mostani Fradi sem olyan gyenge, ahogy egyesek mondják, szerintem az első öt hely valamelyikét megszerezhetjük. Folytatás a 100%Fradiban!
|